Hogyan tanulunk?

Óráim három alapvető pilléren állnak. Tudat, test és lélegzet.

Tudat (tudatosság)- Minden órámon beszélünk egy keveset a jóga alapvető filozófiai tanításairól, s ezt a tanítást, ezt a tudást igyekszem az órába is beépíteni.

Test – az óra nagyobbik részét az ászanák (tartások) gyakorlása teszi ki. Beszélünk az ászanák hatásáról, szimbolikájáról, minden órán más és más aspektusát világítom meg az egyes ászanáknak, ászana csoportoknak.

Lélegzet – A kezdettől fogva fontosnak tartom, hogy gyakorláskor, meditáció és relaxáció alatt tanuljunk a tudatos légzésről. Azt gondolom a gyakorlatoknak más mélységeit járhatja be az, aki az első perctől fogva figyel a légzésre is.

S e három pillér át meg átszövi egymást, így alkotva meg az óra vezérfonalát, ahol ugyanakkor mindenki a saját ütemében tanulhat és fejlődhet.

noijoga4